Beszoktatás az óvodában

Tudjuk, hogy az óvodába lépés az első megmérettetés a szülők részéről. Ugyan nem fogalmazzák meg maguknak, de ekkor kapnak először visszajelzést arról, hogy vajon”megfelel-e”, „beválik-e” vagy beszokik-e a gyermek. Lehet, hogy valakinek több időbe, valakinek kevesebb időbe telik, de előbb-utóbb minden gyermek beszokik. Az óvodai beszoktatás nem egy-két hét, hanem az egész év, ami az óvoda megismeréséről szól. Ez márcsak azért is igaz, mert ebben az időszakban sokszor betegek a gyermekek, ilyenkor előröl kezdődik az egész folyamat. A betegségek kis hányada ilyenkor pszicoszomatikus eredetű, ami abból adódik, hogy a gyermekek érzelmileg instabillá vállnak a biztonságot adó szülő távolléte miatt. Ebben a „lelkileg legyengült állapotban” könnyebben elkapják a betegségeket is. Természetesen az új környezet is hatással van a gyermekekre, így immunrendszerük évről évre erősödik. A beszoktatásnál a gyermeknek nem csak a szülő távolléte okoz traumát, hanem az is, hogy idegen helyen idegen emberekkel hagyják. Ezért az óvodai beszoktatás lényege, hogy az óvónő, olyan bizalmi kapcsolatot tudjon kialakítani, amire támaszkodhat, amikor édesanyja távol van. Cél, hogy a gyermek megértse: a napi óvodalét nem más, mint egy ismétlődő ciklus, ami mindig a szülő távozásával kezdődik, és a szülő érkezésével ér véget. Óvodánk az anyás beszoktatást részesíti előnyben, ami azt jelenti, hogy ahhoz, hogy az óvónéniket megszerethesse a gyermek érzelmi biztonságot, támaszt nyújt az édesanya. Az édesanyának addig kell maradnia, amíg a kicsi és az óvónő között olyan kapcsolat alakul ki, hogy könnyebben engedi el a szülőt.

Az óvodában egy jól meghatározott és kialakított napirend szerint folyik a mindennapi élet. A bölcsődéből érkező gyermekek könnyen átállnak az óvodai napirendre, míg a családból érkező gyermekeknél ez igen eltérő is lehet.Fontos tehát, hogy otthon is kialakított napirendje legyen a gyermeknek.

A beszoktatás folyamata a következőként zajlik óvodánkban: a gyerekek szüleikkel vesznek részt az első napokban, együtt játszanak, és együtt fedezik fel az óvodát, és a csoportszobát.Néhány nap után a szülők kis időre magukra hagyják a gyerekeket, majd ez az idő egyre hosszabbá válik. A folyamat során mindig a szülővel közösen döntjük el, hogy a gyermeknek mire van szüksége, és meddig maradjon vele az anyukája.A beszoktatás folyamatánál nagyon sok dologra érdemes odafigyelni, mind az óvónők, mind a szülők részéről.

Az óvónő figyeljen a fokozatosságra. A gyermekeket az étkezés és az alvási időszak viseli meg a legjobban, ezért az első napokban érdemes evés előtt hazavinni a gyermekeket. Ha az anya nem tudja megoldani a munkahely miatt a több napos vagy elhúzódó szoktatást, akkor valaki más is helyettesítheti a családban.

Az óvónők fontos feladata még a családlátogatás, ami erősíti a szülő, pedagógus, és gyerek kapcsolatát, azért is fontosnak tartom, hogy a kicsit saját környezetében ismerjem meg, ne az óvodában találkozzunk először.

A családlátogatások alkalmával fontos információt mondhat el a szülő, ami elősegíti az egyéni bánásmód megvalósulását a pedagógus számára. Ilyen fontos információ, hogy mivel nyugtatható meg a gyermek, vannak-e szokásai , allergiája, betegsége, alvási szokásai stb. A szülők nyitottságán, őszinteségén múlik, hogy az óvónő használható képet tudjon alkotni a gyermek minél célzottabb, gondozása és nevelése érdekében.

Az óvónőnek a folyamatos tájékoztatásra is oda kell figyelnie, ami az első időszakban napi szintű és inkább a gyermekek szükségleteivel kapcsolatos, míg később inkább az óvodai élettel kapcsolatos.

A jó óvónő tudja, hogy először a szülőt kell megnyugtatni, hogy gyermeke jó helyen, biztonságban lesz.

Az óvónő, már az első pillanatban felismeri, milyen személyiségtípusba tartozik a kicsi, és a beszoktatás menetét, módját, idejét is ehhez tudja igazítani. Az óvodai beszoktatás nem egyszerű feladat, hiszen az óvónőknek is meg kell találniuk az utat a különböző személyiségű, és különböző környezetből érkező gyermekekhez. Az óvodai beszoktatás tehát egyfajta „összeszokás”.

Amire a szülőknek oda kell figyelni, és amivel megkönnyíthetik az óvodai beszoktatást: elsőként a szülők legyenek határozottak, ne szorongjanak, mert a gyermek tudattalan is átveszi ezeket a feszültségeket.

Kezdjenek el óvodai napirendhez hasonló napirendet kialakítani otthon is.

Mindig beszéljék meg ki, és mikor fog érte jönni, és ezt mindig tartsák be. Érdemes az időpontot úgy meghatározni, hogy az egy eseményhez kössék (pl ebéd előtt). Fontos, hogy az érkezésnek, távozásnak legyenek keretei: amikor megérkezik, vagy távozik egy gyermek, köszönjön.

Mindig köszönjön el a gyermektől a szülő, röviden és határozottan.

Szánjon a szülő elég időt a beszoktatásra.

Lehetőleg ne legyen más nagy változás a gyermek életében az óvoda kezdés időszakában.(testvér születése, költözés).

Olvassanak a gyermeknek óvodáról szóló könyveket: Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok, Bartos Erika: Anna és Peti: Irány az óvoda! Finy Petra: Az ovi-ügy.

Nézegessenek fotókat, amikor anyu és apu még óvodás volt.

Az óvónéni lesz a biztos pont a kicsi életében. A szülő ezért biztassa gyermekét, hogy szólhat az óvónéninek ha bármi bántja, éhes stb.

Abban az esetben, ha a gyermek nehezen kapcsolódik társaihoz, segíthet a szülő azzal, ha egy-egy szimpatikus csoportba járó szülőt meghívnak magukhoz gyermekével együtt.

A szülő kérdezze meg gyermekét mi történt az óvodában, lehetőleg minél konkrétabban fogalmazva.

Az otthon távolságát csökkentheti az otthonról hozott biztonságot jelentő tárgy, játék.

A gyerekek mindennapjait meghatározza az óvónénikkel való kapcsolat, ezért kérjük a szülőket, hogy a bizalom kölcsönös kialakulása érdekében egymás tekintélyét erősítsük a gyermekben.

Szükséges eszközök az óvodakezdéshez:

  1. Benti cipő (könnyen záródó,bokát tartó, nem papucs)
  2. Évszaknak megfelelő váltás ruha
  3. Alsónemű több darab (jelükön nejlon zacskó)
  4. Ovis zsák jellel ellátva, amiben szortírozva a gyermek holmijai elhelyezhetők.
  5. Tornazsák, ami tartalmaz cipőt, rövidnadrágot és pólót.
  6. Óvodai törölköző, 2 rend ágynemű és 2 lepedő, amit az óvoda biztosít, jellel ellátva.
  7. Fogmosó felszerelés (fogkefe, fogkrém)
  8. Fésű jellel ellátva
  9. Tisztasági felszerelés: wc papír, papír zsebkendő, szalvéta
  10. Orvosi igazolás arról, hogy a gyermek egészséges és közösségbe mehet

Beszoktatás

Jó készülődést kívánok!

Poórné Hadházi Ilona
óvodapedagógus

Felhasznált irodalom:

www.medveczkykata.hu

www.babafalva.hu

www.gondolkodjegeszsegessen.hu

www.pszichoszoba.hu

www.lifegarden.hu